BazinagykisCsalád

Egy nagy család 'vidám" életképei. Két fiú gyermek, egy lány, egy férj és egy olykor fáradt anyuka történései. Férfi ember miért, mond miért kergeted szegény nejed őrületbe? Édes, drága gyermekeim, mi az oka, hogy szegény édes anyátok sűrűn kíván Világgá szaladni? No, de figyelem, figyelem! Ki jókat derülne ügyes-bajos dolgokon, ki gyereket nevel és azt érzi élete nehéz és sok, hát! Nos! E blog nektek íródik!Kedves anyukák! Kitartás, hisz az Élet nehéz és kiszámíthatatlan! Hát még ennyi gyerekkel és eszetlen férjjel! Szmájli minden kedves anyuka társamnak!

Címkefelhő
Feedek
Megosztás
Tinédzserségem emléke a jelenben... egy beígért írás...

No, ez egy igen személyes történetnek készül. Ritkán engedlek be benneteket az életembe, de most lássuk... megígértem, hogy ezt megírom.

Szereplőim se állnevet, se nevet nem kapnak ma délután. Őket egyszerűen hívjuk most "régi, de nem feledett emléknek". Van az életetekben olyan személy, aki a múlt és a jövő is egyszerre? Olyan barát, aki mélyen ismer, akit te is mélyen ismersz. Érezted már azt az érzést, hogy tizen...huszon év múlva ülsz vele szemben és ott folytatjátok a beszélgetést, mint mikor ez megszakadt? Mintha senki nem öregedett volna, mintha mindenki ugyan úgy maradt volna, mint az utolsó találkozásnál.

12 évvel ezelőtt, talán több is... ültünk egy tó mellett. Pellérd..azt hiszem Pellérd. Fapad, fa asztal és beszélgettünk. Búcsúztunk, de nem....nem köszöntünk el, mert nem gondoltuk, hogy komolyan tízen évig nem keressük a másikat. Új élet nekem...gondoltam, neki meg folytatódik minden. Ki volt ő? Ő volt az a kisfiú, akit 11 évesen ismertem meg, aki a szememben máig egy 11 éves kis kópé, aki figyelemre, szeretetre vágyik. Aki imádja a főztöm és a körtelé volt a kedvence.

No, ez a fiú a vízparttól szint úgy elindult valamerre... a minap velem szembe jött egy felnőtt ember. Felelősségteljesen, neeeeem...nem hízot meg :-)!!! Egy ifjú, aki már nem körte levet kér!!! Kigondolná...?

Majd van még egy személy, aki szint úgy múltbéli jövő. Múlt béli jövő, mert sokban befolyásolta a jövőm. Célokat adott, rendezett tinédzser éveket. Hol lennék nélküle? Huhhh... nem is tudom. Szóval tőle is búcsúztam 12 éve. Két testvér, akikről talán mondhatom, hogy testvérek, barátok, életem egy piciny részei. A múlt...

Tehát a kis piszkok, holott tudták, hogy tisztes 3 gyermekes anyuka pozícióban élek, elvittek a régi helyre. Igen...ahol felnőttünk. Nem hittem a szememnek. Az a sok emlék, az a sok pillanat minden egyből a  fejemben volt. A falevelek, amiket ott soha nem szednek össze...a házak, a pingpongasztalok. Minden ott van. Igaz kicsit más minden, de ha emlékezni akarsz, minden ott van! Tehát, nem! Nem éreztem a távolságot és azt a  messzeséget, nem éreztem a 12 évet.

Hogy jön ez a történet a blogom témájához? Sehogy! Vagy mégis? Mégis! Ugyanis a két fiút nézve láttam magam előtt saját gyermekeim, a két fiút és a harmadikat...a kislányt. Ki lehet nevetni a másikat! KI! Megmutatták ki mennyit hízott, ki mennyire pocakos. Tetoválás, olyan pirszing izé.... volt itt minden. Kit érdekel ki, mi az életben, kit érdekel kit hova sodort a sors, ha lehet 12 év után is ugyan ott folytatni egy beszélgetést?!!! Jesszus! Még arra is emlékszem, hogy 12-15 éve ugyan azon helyen mit ettünk utoljára és ki mit ivott. Hiszitek vagy sem...a férfiember, aki könnyen felejt, még ők is emlékeztek. Meg lepő módon!!! Az a csilis bab, azóta is kellően csípős volt, az az este szint úgy kellően sokáig tartott.

Szóval, kedves fiúk! Megírtam! Ahogyan az ígértem! Olvassanak... :) Viszlát, 12 év múlva?

A sláger, ami akkor ment mikor búcsúztunk:

https://www.youtube.com/watch?v=6EEW-9NDM5k

Vasárnapi ebéd 3 gyermek, egy férj és egy kutya társaságában!

Vasárnapi ebéd! A vasárnapi ebéd legfőbb kelléke a rántott hús, a húsleves, a süti...a nyugalom. A nyugalom. Mondom, a nyugalom!

Ebből mi teljesül nálunk? A nyugalmat azt hiszem kapásból törölhetjük is. Az Uram ragaszkodik egy bizonyos vasárnaphoz, ahhoz a vasárnaphoz! Amikor a rántott  hús ott fityeg az asztalon. No, és az se utolsó, hogy Nagymamám megmondta: Az ebédnek 12 kor az asztalon a helye! Nem fazékban, nem csak úgy...hanem porcelán tálban és szépen az Úr elé tálalva. No, de egészítsük ki ezt egy plusz infóval. Férjem szerint egy tisztes asszony, 11 óra 30 perckor már tálal és piros pettyes ruhában, tűsarkúban ebédeltet. Na jahhh....

Tehát, ha vasárnap, akkor vasárnap! Ezt mindenki megértheti. A nyugodt ebédhez és annak készüléséhez védj 3 gyermeket, egy férjet és egy kutyát! A kutyát, aki bizton míg szeded a saját termesztésű lestyánt és zellert, közben az arcodat nyaldossa és kétszer lök bele a sárba! A férj azt mondja, neki már pedig jár a pihenés reggel, PUNK TUM! Ha meg éppen nem pihen, akkor neki vasárnap reggel dolga akad. Persze olyan tevékenység, amit 3 gyerkőccel nem űzhet. Persze, ezt igazán mindenki megértheti! Ami jár, az jár! Jár, a szabad program, nem igaz? Hát, persze!

No, de ha az Úrnak szabad programja van, akkor a 3 gyerkőc lefoglalása kire hárul? Hát persze, hogy reám. Szóval, míg pucolod a frissen vágott tyúkot....őőőő...akarom mondani, mikor kibontod a zsugor fóliás tyúkot, közben 3 gyermek beszél egyszerre, egy leugrik az asztalról, egy a leckéjét próbálja az orrod alá dugni és egy éppen most fedezte fel, hogy a spájzból ki lehet pakolni. No, itt a zsugorfóliánál szakad el a cérna és minden előzetes egyeztetés nélkül kirohansz a házból, persze pizsamában és szólítod fel a rántott húst követelő urad, hogy azér, már na...szóval, szabad perceknek lőttek, mert hááá... azt hiszem jó lenne felügyelni a 3 kópét.

No, de ez a párbeszéd, ami ugye pizsamában történik, az udvaron, hány éve is zajlik? Sok, sok éve űzzük eme tevékenységet és eme párbeszédet.

- De le kell nyírni a füvet.

- Jó, de ezt lenyírhatod később is.

- De most van itt az ideje.

- A főzésnek van most itt az ideje...

- Jó, de nekem most dolgom van.

- Jó, de nekem is.

- De...De...De...

Igazából, ha a férfiak tanulnának is az ismétlődő eseményekből, tudnák: már régen fazékba dobhatta volna az asszony azt a zsugorfóliás tyúkot és már régen nyírhatná azt a füvet, ha nem akadékoskodna ennyit. Idő, édes, kedves férfiak. Ha oda figyelnének az ismétlődő vitákra, időt spórolnának önmaguknak. No, de neeeem...ezt a vitát sok éve űzzük, minden vasárnap! Minden...hiszik, vagy sem, de minden vasárnap meg kell magyarázni, hogy kibontom azt a zsugorfóliát és utána, mehet a dolgára...

No, de mivel most csak mi nők vagyunk jelen. Mondjuk ki, hogy az az öt perc, rendszerint másfél óra. Nem igaz? Ha azt mondjuk, hogy vigyázzanak 5 percre a gyerkőcre, eltűnünk másfél órára. No, de az 5 percet könnyebb eladni, mint a másfél órát. Nem igaz?

Szóval, vasárnapi rituálé: pizsama, vita, hangzavar, rendetlenség, fél kész férfi dolgok...

Eredmény:

A rutin és az évek! Ott van az a rántott hús az asztalon, húslevessel, porcelán tálban. Mind körülötte ülünk és hussss...így eltűnt a sok katyvasz. A család közösen ül le, nem pizsamában, hanem szép pettyes ruhában...

ui. az igazság...a rutin és azok az évek:

- a zöldség előző este konyha készen előkészítve,

- a tyúk tisztán és előkészítve a hűtőben,

- a rántani való kloffolva, panírozva a hűtőben, esti film mellett előkészülve. Titok, hogy kukoricalisztbe kell panírozni és ropogós lesz.

Soha nem kelek hajnalban..soha... Előkészülök a reggelre és a reggeli pizsamás feszkóra.

 

A CSALÁDOKNAK OTTHON A HELYÜK, AZ ÉTKEZŐ ASZTALNÁL VASÁRNAP ÉS NEM A BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOKBAN:-(...

 

Lájk versenyt nyerni a gyermeknek? Dilettáns versenyek rendezése facebookkon!

Bejegyzéseim olykor ezrek is olvassák, de van, hogy alig 50 olvasóm van. Mindig a témától függ és attól, mennyire verem épp ki a biztosítékot. Olyankor az is olvassa, aki nem olvassa, mert, még a "nem olvasó" is tudja, azonnal miről van szó.

Ez is egy olyan posztnak indul. Olyannak, ami biztosítékot készül kicsapni. Senki személye ellen nem irányul, egyszerűen tétován ülök, és azon gondolkodom mi jó a gyerekeinknek, és hogy milyen világot teremtünk nekik. Lájk versenyek, "szeretem" a munkád versenyek, amik generálják a szülői társadalmat. Ne haragudjatok, de siratom azt a múltat, ami igazabbnak tűnt. Mikor egy versmondó verseny falak között mozogtak és nem arról szólt, hogy ki kap több lájkot. Mikor a rajzversenyeket szakmai zsűrik osztályozták. Mikor...mikor... nem számított, hogy kik vagyunk mi szülők.

Miért érzem fontosnak ezt a kérdést feszegetni? Egy olyan kérdést, amit senki nem mer szóvá tenni. Azért, mert NEMET KELLETT MONDANOM EGY 8 ÉVES FIÚNAK. Azért, mert olyan szülőnek kell lennem, aki nem szeretnék lenni.

Felteszek egy egyszerű kérdést: egy facebookkon létrejött verseny, ami gyerekeknek szól, valójában miről szól? Reklámról. Marketinges eszköznek használják fel a gyermekeink szellemi munkáját, és ami ennél is rosszabb, marketing eszközévé válik egy törékeny gyermek.

- Anya lájkolnak?

- Anya, ki lájkolt?

- Anya, most akkor szeretnek?

- Anya, jó vagyok?

- Anya... miért van neki több lájkja?

- Anya, akkor most még se szeretnek?

- Anya...

- Nem fiam. Téged nagyon is szeretnek, de ez a verseny arról szól, ki dominánsabb, ki kicsoda és kinek milyen messze ér el a keze. Ne adj isten, de kinek van szoftver fejlesztő barátja, aki meg is tudja buherálni a lájkokat (élő példa rá "Nemzeti Verseny"). Tisztában vagyok vele, hogy a jövő ez. A mentalitás, a jövő már erről fog szólni: KI KICSODA! Ki kinek a kije..., no, de szeretném megtanítani gyerekeim arra, hogy mind ez nem facebookkon zajlik és nem pitiáner lájkokkal fog előrébb lépni.

Tehát, én már az első fordulónál nemet mondtam, nem egyezem bele, hogy fiam bármilyen munkája 18 éves koráig (vagy, ameddig ezt befolyásolni tudom) felkerüljön és hamis képet kapva nyerjen, vagy veszítsen.

Mi van azokkal a gyerekekkel, akiknek a szülei "szürke egerek"? Mi van azokkal, akik nem facebookkolnak? Mi van azokkal, akiknek nincs idejük ezzel foglalkozni? Mi van a tehetséggel? Mi van az adottsággal?

No, de mi van a gyermek önképével? Most akkor tehetséges, vagy sem? Vagy csak ügyes facebook felhasználó? Mindenkit megnyugtatok, hogy tehetséges facebook felhasználó vagyok, hisz blogom igen sokakhoz elért már. Fiam rajza is igen sok lájkkal gazdagodna, ez biztos. No, de megérné?

Mit írunk majd az önéletrajzba egy esetleges művészetis felvételin? 2016-ban két lájk versenyt nyertem el. 2017-ben három lájk versenyt nyertem. 2020-ban elvittem az év legtöbb lájkját kapó díjat ... stb...stb...

No, de tréfát és ellenérzést tegyük félre. Mi torzul ilyenkor?

Önkép! Mi szülők sokszor látjuk a gyermekeink munkáját jobbnak. 2-10 éves gyermekek rajzolhatnak szépen, de valójában még nem lehet megmondani, hogy ez a készség meddig fejlődik. Lehet, hogy 14 évesen stagnál, és nem fejlődik tovább a művészeti ágakhoz rendelt készségei. Vagyis, technikailag nem fejlődik tovább. Vannak gyerekek, akik 12 évesen kezdenek rajzolni, mert addigra érnek meg rá. Ahogy ceruzát fognak érett, fantázia dús és technikailag fejlett alkotásokat hoznak létre. A rajz versenyek ezért lehetnek veszélyesek ebben az időszakban.

Apróbb versenyek, ahol iskolai szintű felmérések vannak, valós szakmai zsűri van, a gyerek én képe kevésbé sérül. Mi okból? Mert a valósággal szembesítik. Facebookkon ennek az ellenkezője zajlik. Elveszíthet egy versenyt, holott a legjobb lehet az összes közül. Szürke egér a munkája a neve miatt, a szülei neve miatt, a szülei aktivitása miatt. A gyermek elhiszi magáról, hogy nem jó, ami rosszabb, nem szeretik őt. Nem szeretik a szüleit...

Belegondoltunk abba, hogy ez a világ milyen messzire mehet el? 14 éves koráig minden versenyt megnyer, mert megnyerjünk neki. Majd mikor szólóban elindul, a világban pofont kap. A szülő közkedveltsége lejjebb esik. Öregszünk mi is és kevésbé leszünk aktívak. Ezen a versenyen a gyermek magára marad és már az ő nevének kell csak dominálnia, ami nem megy. Az ő neve kevés lesz (tehetségről ne beszéljünk...). Az eddigi több ezres lájkok helyett kap alig 150 lájkot, annyit, amennyi az ismerősi köre. Nem féltek, hogy estére felköti magát, mert "őt már nem szeretik?". Sztárból lett egy átlagos fiú...akit nem ismernek.

Persze mind ez sarkítás, tudom. No, de mélyen el kellene gondolkodnunk, hogy jó, hogy a gyerekeknek engedélyt adunk ilyen versenyeken részt venni. Jó, hogy stressz helyzetet teremtünk magunknak azon, hogy tudjuk mennyire tehetséges, és mennyire akarja, de sajnos...sajnos szülőként egész nap telefonálgatnom kell és könyörögnöm kell, hogy lájkoljanak...lájkoljanak... és persze lájkoljanak és ráadásul kevésnek is bizonyulok a végére…

Szóval...lájkoljatok...

Paff, a bűvös sárkány... kirándul a nagy család!

Tudjátok mi a nem semmi! Mikor 33 évesen pityergek egy Paff a bűvös sárkány című kis dalon. Mi okból? Meeert gyermekeim imádják, és oda-vissza hallgatják. Olyan szinten, hogy még a Mikulásnak is ezt a dalt éneklik.

No, de a témánk most egy nagy kirándulás Nagykarácsonyba! Igen, Nagykarácsony, ahol a gyerekek találkozhatnak az "igazi Mikulással", aki levelek között, kakaóval ül egy íróasztal előtt és mosolyogva várja az oda látogatókat. Tudni illik híres vagyok hazám, városom szeretetéről, így aztán azt gondolom, hogy a családot nem wellness hétvégére kell csalni, hanem egy igazi...igazi mesés kirándulásra! No, de családunk igen nagy! Két busznyi kirándulás ez, hisz Nagycsaládosként.... no, de ha csak én lennék nagycsaládos! Tehát, végy nagyszülőket (na jóóóó.... ők visznek bennünket és nem mi őket, de most had csináljak úgy, mintha én vinném őket!), tehát, végy nagyszülőket, Tántit, uncsi tesókat, tesókat és mindenkit! Tehát, két busz és indulhat a szűk család. Igen, a szűk család. Csodálat! Tudjátok mit? Ezért élek! Ez az életcélom, hogy egyszer én lehessek az a nagyszülő, akinek ekkora családja van és két busznyi családot vihetek a Mikuláshoz és Paff a bűvös sárkányhoz...

Az utazás mókás, vita, sírás, alvás, barátság, buli! Van itt minden. Megérkezve megszeppenés, imádat! „Mikulás!” Kiáltja minden gyerek! Manók, akik szerintük Manó rendőrök. Két kicsi azonnal talál magának díszeket, amik ajándék formában jelennek meg. Már húznák is a madzagot rajta és csomagolnák ki! No, de azok a manók...a rendőr manók megakadályozzák azt. No, de Mikulás szemében mindenki jó volt. Még én is! Képzeljétek el, még én is!!!!

Szóval, a napot zárjuk egy 100 Folk Celsius koncerttel. Hiszitek vagy sem...én öregszem, de ők nem! Egyszer csak gyermek lettem. Gyermek lett férjem is, tesóm is, uncsi hugom is... a szemem könnybe lábad, mert két uncsi tesót otthon hagytunk, kik 30 évesen épp úgy énekelnék velünk, mint 20 évvel ezelőtt. Igen, körbe nézek és mindenki gyerek lett hirtelen. Szülők, nagyszülők...mindenki. Lányom, egy évesen táncol, lába meg sem áll. Gyerekek csokit majszolva figyelnek, fiam ledermedve...nyugalommal. Itt minden gyermek jó. És tudjátok mit? Mikor leültek a gyerekek közé énekelni, meghatódtam. Eszméletlen élmény, hisz emlékeim vannak, és azt látom gyermekeim is felnőhetnek ugyan ezen a csodán. Nekik is élményük van már. 30 év... 30 év múlva ugyan nem vihetem őket már erre a koncertre, de tudjátok mit? 30 év múlva, mikor gyermekeim nem számítanak rá, be fogom kapcsolni ezt a dalt és csak figyelni fogok. Elérzékenyülnek majd, ahogyan az ő gyermekeik is táncra perdülnek?

 

https://www.youtube.com/watch?v=OTvPzJ0Rj4Q

Bevásárolni mész? Vidd a gyerekeket, vagy sem? Hát persze!!!

Rég ígértem már, hogy írok egy történetet bevásárlásainkról. Misét ez is megér, legalább négyet!

Tehát, végy 3 gyermeket, egy férjet. Ess túl azon, hogy kiléptek az ajtón, mert az is megér két misét minimum! Mi okból? Na, figyelj!

Egy csizma, két csizma...Hol a harmadik? Majd meg van a csizma, de nincs meg a gyerek. Meg van a gyerek, meg van a csizma; de nincs sapka. Majd van sapka, de kinőtte, majd lecsúszik a csizma, a sál meg beakad. Sapka keresés, sapka cserélgetés...két "Nem akarom", "Ezt nem húzom fel!" stb...stb... stb.. Tehát mire odáig eljutsz, hogy kilépnétek, az ajtón leesik, hogy de te még nem vagy felöltözve! Igen, rajtad még papucs van és sehol egy pulóver. Ez az a pont, amikor feladnád, és azt mondod, hogy "Ott ette meg a fene a bevásárlást!" No, de nem adod fel!

Mindenki a kocsiban! Gyors eligazítás, hogy "NEM!!! És nem, mindenre a válasz előre a NEM!" Itt férjem is közbe szól, hogy ezt a ház asszonya is vegye tudomásul, a válasz: "NEM!"... mire gondol? Nem is értem!

Szóval, vannak azon szülők, akik szentül hiszik, hogy 3 gyermekkel lehet szépen, csendben és aranyosan vásárolni. A gyerekek jól neveltsége, mind rajtunk áll. Minden megbeszélhető az ifjakka... na, igen. Akik ezen a véleményen vannak, azoknak ez a blog nem való. Szóval, ábránd csak, hogy 3 különböző korú gyerek csendes, kedves és persze aranyos... Aranyosak, az biztos, de nem csendesek.

Tehát, autóból kiömlik a család. Nem kiszáll, nem ...kiömlik! Mindenkinek akarata van. Pl, ki tolja a kosarat, ki, kinek a kezét fogja, ki kire nézhet, stb. Elindulsz befele. Ilyenkor a tekintetek még amolyan "huhhhh, de szép család tekintet". Szülők rendezettek, gyerekek aranyosak és szépek. Édes egy kis család... aztán! Egy gyerek elindul jobbra, míg egy talál magának egy rózsaszín óriás mackót, addig a harmadik megy előre és csak a csokira fókuszál. Meg fogsz minden utódot és betuszkolod a bevásárló kocsiba. Ezt persze sokan nem nézik jó szemmel.....no, de melyik jobb, ha szabadlábon vannak, vagy ha oda tapasztom őket a kocsihoz?

- Kezeket behúzni! - förmedsz rájuk, mert frankón képesek "Ki mit ér, alapon lepakolni a polcokról menetközben". Tehát!

- Kezeket, lábakat behúzni!

Közben férjed eltéved a férfi részlegen. Niiiiincs szükség rá, de azért szükség van rá alapon, napol az autós részlegen. Közben én...aki figyel, a Betyár bandára próbálok a nem létező listámra fókuszálni. Jesszus! Itt van az a pont, ahol megérted mi okból jár emelt családi a 3 gyerekre! Ne sajnáljátok tőlünk!!!!! Ugyan is három gyerek mellett árakat figyelni képtelenség! Családi adókedvezmény? Figyu, amennyit mi a boltban hagyunk kártérítésként, fokozott idegi állapot közepette véletlenszerű vásárlások miatt!!! Szóval, bőven túl tesz ezeken a támogatásokon!

Szóval, megvettél mindent! Pufi, csoki, Kinder tojás, minden a kosárban...mert hiába, hiába ellenőrzöl újra és újra bekerül a kosárba. Tusfürdőd kicserélik Barbisra, samponod Pókemberes, rizs helyett chipset találsz, mosószer helyett valami azonosítatlan doboz van bent. Mind ezt persze a kasszánál észleled.

Mikor a kasszánál állsz, a tekintetek már megváltoznak. "Jesszusom....és azonnal bedobnak egy óvszeres zacsit mögöttünk a kosárba...amolyan ellenpélda gondolják magukban". Illetve a tipikus, "én tudom, hogy kell nevelni nézések" ééés ne hagyjuk ki az öreg néni lesújtó nézését sem! Kasszás néni? Neeeeem! Ő nem haragszik! Imádnak bennünket a kasszánál, mert feldobjuk a napjukat. Bohózat egy párbeszéd zajlik közöttünk:

- Aaanya...kapok egy rágót?

- Nem már kapták Tik-Takkot!

- De aaaaanyaaaaa...én szeretnék egy rágót...

- Annnyyyaaaaa kapok egy újságot?

- Nem már kaptál egy könyvet.

- Aaaanyaaaaa... nézd van inni is, kapok egy innit?

- Nem, már kaptál rááágóóót!!!

- De anyaaaaa.... a rágó nem kell. Kapok inni?

- Ppppffffff

- Aaaanyaaaaa... nem ilyet, hanem olyat.

- Aaaanyyyaaaaa.... Apppaaaaa...

Szülői tanulság? Ha szárított giliszták potyognak az égből, azon se lepődj meg!

Szóval, iszom azt a teát...Na, jó! Főzök egy kávét, az mégis izgalmasabb! Tehát, kávém lefőzve, nyugalom a köbön. Dédelget a gondolat, hogy a gyerekek alszanak, ENYÉM A DÉLUTÁN...és persze a kávéé, amit habosított tejjel, mézzel iszok. Nem cukorral, nem édesítővel, mézzel.

Tehát, ártatlanul nézelődök az ablakban és egy traktorra leszek figyelmes.

- Anya....nem tudok aludni. -jön ki ártatlanul egy gyermek. Na, bumm! Még se vagyok egyedül. Vissza kísér, győzködés, hogy deeee...aludni azt kell, tudod...

- De, anya...nem leszek nyűgös, tudod, hogy nem leszek. Különben is már gyűrött is vagyok, nem kell aludnom.

.... itt egy kis szünet, mert gyerek győzködés folyik! Aludni azt már pedig kell! Hogy iszom meg a kávém nyugalomban, ha nem alszol?

No, újra a traktornál tartok. Mit keres a barackfán, a tetején egy játék traki utánfutóval. A kutya, Hytstéria csak ártatlanul néz felfele. Neeem, a kutya nem lehetett. Én nem voltam, gondolom férjem sem. A szomszéd? Áááááá...

Tekerjük csak vissza azt a videót, vagyis, a tegnapot!!!!!

Tehát, kint vagyunk. Traki a homokozóban. Az én kezemben ásó, fiaimnál giliszta, lányom csak mókásan rázza magát, a kutya meg csak gilisztára fókuszál.

- Aaaanyaaaa....a gilinyó! Ne bántsd a gilinyót! Szeeegény gilinyó.

- Megmentelek gilinyó! -mondogatják a fiúk.

- Jaj, feltekeredik a kezemre! Én nem fogom meg. Anyaaaaaa... megfogod nekünk?

- Dehogy fogom meg!

- Jó, akkor mi megfogjuk! Jaaaaaj a kutya! Anya, Hysti meg akarja enni a gilinyót. Aaanyyaaaaaaa vidd innen a kutyát!

- Vigyázzzzzz!!!! Dorka is meg akarja enni, szeeeegény! Vigyük innen.

- Kicsi gilinyó....Kicsiiii...ne félj....itt vagyunk, majd mi segítünk. Majd mi vigyázunk rád. Nem hagyjuk, hogy szét vágjanak, vagy megegyenek. –ezt persze földön hasalva suttogják Giliszta „füleibe”.

No, egy emlék beugrik. Traktor és az utánfutója! Egyszer csak az ásóm mellett termett, és mint betegszállító jött képbe. Giliszta mentő akció eredménye, kb 10 és fél giliszta. Ezeket traktorral szállították A-ból, B-be. Kutya mentes útvonalon.

Szóval, míg iszom a kávém, amit persze mézzel iszok; jobban megnézem azt a trakit. Szárított giliszták lógnak le róla. Szeeeegény gilinyóóóók... Szegény kutya, aki egy teljes napja őrzi eme barackfát és a traktort, tele gilinyóval!

Szülői tanulság? Ha szárított giliszták

potyognak az égből, azon se lepődj

meg!!!!!

 

Szülői percek...ne ereszd!

Nyugalomban, halk zenére iszogatom meleg teám. Nem, nem kávét, készülök jó útra térni, így ártatlan zöld teát kortyolgatok csak. Szóval, nyugalomban, míg gyermekeim alszanak. Lassan egy éve, hogy blogom írni kezdtem. Egy kerek kis könyv kerekedett belőle, vissza olvasva még el is érzékenyülök. Mi okból? Mert egy "mögöttünk hagyott jövő" van. Tudjátok milyen gyorsan nőnek ezek a kópék? Tudjátok milyen sokszor éreztem nehéznek pillanatokat? Most azokat a pillanatokat könyörgöm vissza. A múltat vissza hozni, gyermeki kacajt, emlékeket, élményeket nem lehet vissza hozni, csak fel idézni.

Mindenkit ösztönzök az írásra. Fotók? Neeeem...3 gyermek mellett nehéz fotózni, illetve be is tartok egy fontos szabályt. Minden percet meg kell élni át kell élni. Fényképezőgép mögül mind ezt képtelenség. Így akkor és ott, jelen vagyok. Nincsenek szelfik, nincsenek fotók. Emlékek vannak. Mind ezt megírva, újra olvasva újra ott lehetek. Érzem a pillanat nehézségét, báját... Tudjátok mire jó még? Mind ezt könyv formájába rendezem és polcra teszem, mint egy albumot. Unokáim olvashatják majd és nevethetnek, hogy egyszer...nagyon régen... Mikor még mindenki fiatal volt, itt ÉLET volt! Nem televízió, nem Nintendo, hanem DIÓfa volt, egy Feszület mögött. Igen, egy Diófa, amin lógaszkodni lehetett, ami alatt élni lehetett. Gyermekkort lehetett teremteni. Éééés bízzunk benne az a Diófa akkor is élni fog és mesélni fog. Mesélni fog az unokáimnak.

Szóval, cicomázzuk fel a sorsunk, élvezzük a szülői perceket, mert elillannak. Olyan gyorsan, hogy észre sem vesszük. Ne meneküljünk, ne panaszkodjunk, ne menjünk Világgá. Éljünk...

 

Leányvásár asszonyi pennámból! Pécsvárad 2016. október 14-15-16

Szóval! Pécsvárad! Igen..igen...már írtam hideget és meleget eme városkáról. Ha lúd, hát legyen kövér, írjunk újból!

Tehát, ott tartottunk, hogy "ízig-vérig pécsváradi vagyok". Vénámból is eme város folyik. Ez egy életérzés, ilyenkor, Leányvásár idején dominál ám igazán. Neeeem...nem akármilyen hétvége közeleg, Leányvásár hétvégéje köszönt reánk! Mit érez ilyenkor egy váradi? Büszkeséget, lázzal telít el. Olyannyira, hogy támogatóként az itteni vállalkozók is felsorakoznak (persze, csak azok számára nyitott eme lehetőség, akiknek ezt a Testület "jó ötletnek" gondolja, szóval, egy igaz lelkű pécsváradi ilyenkor ad, ha hagyják és persze nem mindenkinek hagyják....). No, de tréfát, és ejnye, bejnyit félre téve, most BÜSZKE PÉCSVÁRADI ASSZONYKÉNT KÉSZÜLÜNK!.

Mire is készülünk? Nem hallottatok még róla? Ilyenkor egy valamire való jó asszony, ide haza nem alszik, nem pihen! Főz és süt! Igen, kérem tisztelettel! Felveszem pettyes kabátkám, svájci sapkám, pécsváradi modorom és indulás a piac!

hmmmm mi is kell ilyenkor? Hentes! Első dolgod a henteshez beköszönni a szép kis kabátkádban, svájci sapkádban és tűsarkú cipellődben. Amolyan Leányvásáros mázzal érkezve, leszólítasz mindenkit! A legszebb, a legteltebb bőrös karajt kiválasztod, harcolsz érte, és persze míg csontozzák neked, elmeséled: Leányvásár lesz Váradon! Tud róla? Szóval, na! Kéretik eme karaj, bőrrel, mindenestül, csontot lefejtve. Kéretik az Uraknak egy jókora csülök, mely kihagyhatatlan, még a végén szó éri a ház elejét, hogy éhen maradtak a vendégek! Szóval, szükség van, arra a csuda egy szép lapockára is! Jajajajjjj... és az a szépséges füstölt hús is jöhet, hisz szükségeltetik a káposztába! Hmmmm....de egy jókora marhára is szükség lenne a gulyásba -no, de azért majd beugrok a szomszédba!

Miután a hentesnek elmeséltem miből mi készül és mi okból, svájci sapkám igazgatom. Közben magam mögé nézek és látom ...mindenki reám vár... hát jó, gondoltam, akkor mehetünk a káposztáért. No, itt megdicsérik végre a kabátom, amitől olvadozok. A sálam! Ami egy igazi horgolt, fehér, csipkés sál! Na, azt is dicséret éri! Így, hát káposzta is a kosárban. Zöldségek, tojás ...minden pipa!

Menü, mert hát mindenkit ez izgat! Ropogósra sült bőrös karaj, sült csülök, töltött káposzta, köcsögös bab, képviselőfánk! Jajjajjjj és persze, a jó öreg "Bólyi Zavaros" Hmmmm ilyet még biztosan nem ittak! Pince hideg, zamatos, házi bor! Persze hivatalosan nem hívhatom "Bólyi Zavarosnak", mert borászunk sértve érzi magát. No, de kedves borászunk, ki oly becses lelkünknek, higgye el nekünk, ily zamatos bort másutt nem kapunk! Eme elnevezés tiszteletünk jele. Szóval, se éhezni, se szomjazni nem fog senki házunk táján!

Miről is szól a Leányvásár? Láttak már 4000 fős kisvárost? No, mi egy 4000 fős kisváros vagyunk, egy csuda szokással. Hagyománnyal. Városunk lezárjuk, árusok lepnek el bennünket, koncertek hegye, hagyományaink motívumai mindenütt. Eső? Ilyenkor nem érezzük se a hideget, se a meleget! Hering módjára élvezzük a város báját. Mert, mi Pécsvárad gyermekei vagyunk. Gyermeked is ruhát ölt. Leányod svábszoknyát húz, fiad buggyos inget és kalapot vesz. Jómagam is keményített szoknyát húzok szép pettyes kabátom alá, csuda egy szép csizmát és persze a svájci sapkám!

Kiket hívunk ilyenkor? Minden vendégszobám elkelt. Minden ágyam foglalt! Nincs egy saroknyi hely se, ahol már helyet kapsz. Érezzék magukat megtisztelve, mert hát... egy pillanatra önök is pécsváradiak lehetnek. Csak egy pillanatra persze, nem örökre. Szokásunk hűen étekkel teli házak, süteményektől illatozó konyhák, bor mámorában úszó szempárok! Ezek vagyunk mi ezeken a napokon! A hagyományok, a szépségek, a múlt tisztelete...

 

https://www.facebook.com/pecsvaradileanyvasar/?fref=ts


Jószomszédi iszony! Amikor kivégzik gyerekeid játékát bosszúból!

Emlékeznek, S. Dali a szürrealizmus egy vezéregyénisége. No, de azt tudtátok, hogy a csoportból, akik szürrealistának mondták magukat, Dalit egy hét után kivágták? Dali nem szürrealista, mondták! Dali egy őrült -állították! No, tudjátok mit mondott erre? "Köztem és egy őrült közt az az egyetlen különbség, hogy én nem vagyok őrült!" No, mi a lényeg? 12 éve élek Pécsváradon, és túlságosan is pécsváradi lettem. Olyan szinten, mint Dali a szürreális világban volt szürrealista! Ízig-vérig szürrealista lett és ez bosszantotta kortársait. Vicces, ugyanis Dali betéve tudta a filozófiát, a technikát és az ezzel járatos dolgokat. Magáévá tette, azt mondta, ha már lúd, hát akkor legyen kövér!

No, de a mi kis történetünk csupán egyről szól: "AKedvesszomszéd"-ról és az őt támogató vezetésről.

Szituáció: a már sokat említett diófa! Diófa, amin egy teljes nyarat töltöttek gyermekeim. A diófa, amin lógva beszélgettek, amin veszekedtek, amin éltek. Vannak gyerekek, akik odabent kuksolva, pletykálkodással, hallgatózással, feljelentgetésekkel töltik napjaikat, de mi nem. El kell, szomorítsak mindenkit! Az én gyerekeim fára másznak, nem éppen Eu biztos hintán játszanak és egy életveszélyesnek titulált diófán lógaszkodnak. No, mai nap kaptam egy felszólítást: diófánkról tessen már kedves anyuka leszedni azokat az nem EU normás hintákat. "AKedvesszomszéd", akinek élete oly üres, hogy idejét tudja testületi tagról, testületi tagra járva és száját tépegetve töltögetni, akinek gombnyomásra nyíló kapuja van, mégis az én kapum előtt parkolgatna, na, szóval ő úgy véli szomszédba úgy taposok, hogy a gyermekét taposom. Tisztes pozíció ez, kérem tisztelettel! Tisztes és becsülendő.

Tehát, "AKedvesszomszéd", akinek baja csupán csak annyi, hogy azt gondolom normálisnak, ha ki ki saját ablaka alatt zajong, ki-ki saját kis bejárata előtt parkol és parkoltatja a tisztes vendégeket is. Csupán ennyi lenne... persze a város vezetés  "AKedvesszomszéd" kisírt szemére jobban ad, mint egy teljesen átlátott helyzetre. Ugyanis! Kérem, álljanak most fel és válaszoljanak: kinek a háza előtt parkoljak innen kezdve nap, mint nap? Kinek a háza elé küldhetem ismerőseim autóját, hogy zajongjanak? Ki szeretné? Mert igen nagy szeretettel parkolok ezentúl önöknél, hisz magam háza tájékán már el sem férek, hisz  "AKedvesszomszéd" benszülöttként jobban rászorúl a helyzetre. Neeem...a két kocsifeljáróját, a 2000 négyzetméternyi telkét, a garázsát erre célra nem használhatja.

"AKedvesszomszéd", akit akár hívhatnék, "Márisszomszéd"-nak is, ki oly nagy hívő, intézkedik. No, ő intézkedik, PUNKTUM! Mi mást tenne, hisz az élete oly üres. Háború...háborúúúú!!! Mondogatja bizton magában. hmmm...hmmm....gondolkodik és gondolkodik mivel vágjak oda, hisz oly üres az életem! DIÓÓÓÓfájuk!!! No, bocsánat, nem az én diófám, közterületen lévő diófa. Az egy dolog, hogy a leveleket -nem kevés mennyiség, én szedem össze, a lepotyogott diót én szedem össze -amiből még bejglit se tudok sütni, mert elfagyott; na, szóval ki gondozza azt a brutál nagy diófát??? HÁÁÁT én! Nem a város, nem "AKedvesszomszéd", hanem én. Gondoltam egy nagyot, fiaim hogy örülnének csüngő hintának rajta!!! Tele aggattuk. Lógnak...csak lógnak...csak úgy lógtak azokon a hintákon. "AKedvesszomszéd" nem csak az én gyerekem élvezte ám, egyedi volt az a diófa. De... ön háborúzik. Nem unalmas egyedül háborúzni? Nem uncsi? Szóval, adott a probléma, szedessük le a gyerekek hintáját!!! Persze egy kereszt is van mellette, egy felszentelt kereszt, ami alatt imádkozni is szoktak. Szóval, a vallás, a városvezetés, a jogszabályok nem egyeztethetőek össze a normális családi életet élő emberekkel. Mondom én, hogy Dali vagyok! Pécsváradi vagyok, hisz törvényeinket jobban tudom, mint a bennszülött, mégis kitesznek egy hét után! Szabályt sértettem 4 db hintával? Igen! Megérte? Igen! Kit szolgált? A jövőt! A gyermekeimet! No, de bizton egészségesebb bent Nintendózni, mint kreatív élő játékokat kitalálni. No, de Édes, Drága Fiam...Márisszomszéd, "AKedvesszomszéd", nyugodjon le a ...! Hintát leszereltem, sem a hitét, sem az egészségét, sem a lelkinyugalmát nem sérti többé.

Azééééé! Had jegyezzem meg, "AKedvesszomszéd"és egy őrült közt az az egyetlen különbség, hogy "AKedvesszomszéd" nem őrült, hanem egy lustamagánálnemparkoló önmagával háborúzó lusta ember!" Kedves "AKedvesszomszéd" és mindenki, aki Önt és a helyzetet csak hírből ismerve támogatja, Gyermekeim hintáját leszedtem, a következőmondatot szájukba adtam: A mai ember olyan buta és egyszerű, hogy a hintáidat leszedették. Mivel törvénytisztelő emberek vagyunk (nem úgy, mint "AKedvesszomszéd"), szót fogadunk, de kiskapukat ismerve, rikitó pirosra festjük és megmondjuk hova tesszük őket! Természetesen tilos vissza helyezni, de...de... ugye én nem lehetek mindig a sarkatokban. Ugye nem? ...szóval, ha netán fejem elfordítom és az a hinta újra felvarázsolódik, fejem továbbra is elfordítva tartom naplementéig...

No, de mi van még? Ha ez egy nyílt levél, akkor had szóljon!

- Közterületen lévő diófa veszélyes! Bárki felmászhat rá, és leeshet. Felhívták a lakosok figyelmét, hogy "Fára mászni tilos és a város felelősséget nem vállal az ügyben"?

- Kérem tisztelettel, had javasoljam a Diófa EU normás kialakítását: gumiszőnyeget alá!!!

- Kérem, tisztelettel, az idei diót átadnám az Önkormányzatnak, a jogos tulajdonosnak, mert elfagyott. Nem lesz bejgli belőle. Össze szedné még tél előtt? Ígérem, ha jövőre nem fagy el össze szedem és sütök önöknek egy jókora bejglit belőle!

- Kérem tisztelettel, a közterületen lévő szilvafa gondozását. Egy darabot nem tudtam enni belőle, mert mind kukacos volt! Jövőre kérem, permetezze -de hivatalosan értesítsen a permetezés napjáról, mert bizton még nem tudja, de új jogszabály van ezzel kapcsolatban. Szólna a jogszabály változásról "AKedvesszomszéd"-nak is, mert nem követi a szabályrendet?!

- Közterületen lévő meggyfa szint úgy betegnek látszik. Igazából lusta is vagyok leszedni, így tele piszkolja az önkormányzat területét. Önöket ez nem zavarja?

- Illetve jelenteném, hogy szomszédom Pünkösdi rózsát telepítet az önök hozzájárulása nélkül, önkormányzati területre! Szabad ilyet? Jelezném, pünkösdi rózsa van olyan veszélyes, mint gyermekeim hintája. Én utána néznék a helyükben. ...

Persze, kinek nem inge.....nem inge... Kinek viszont igen... hát, ez van! Dali végül a Szürrealizmus "frontembere lett".

 


Anyuka és a "szuper-szónoklat" lakkcipőben! Üdv Szeptember!

"Íráshoz készülve  először húzok lakkcipőt, amit amúgy nem bírok sokáig hordani, mert rettentően szűk. Csak akkor szoktam fölvenni, ha előadást tartok, akkor is közvetlenül előtte. Fájdalmas szorítás maximálisra fokozza szónoki képességem." (1) Mivel S. Dali nyelve igen csípős és derűs, úgy döntöttem magam is felöltök egy lakkcipőt, ami kissé szorít. Hátha...Hátha szónoki képességem és egóm még feljebb szökken. Tudják, az a "szuper-ego", amit városom igen nehezen emészt.

Szóval, elkövettem egy óriási hibát! Nem húztam kissé feszülő lakkcipőt és nem tartottam egy olyan igazi, igazi Évnyitót a családomnak. Pedig! Pedig szükséges lett volna! No, nem baj, majd 2017-es tanévre ezt a gondolatom nem feledem.

Hogyan is képzelném? Lakkcipő, pettyes szoknya, kendő, pálca. Ház elé kiállítom a bandát és kezdődhet a szónoklat. Olyan igazi, fennhangon szóló szónoklat!

Kedves Családom, Polgártársak;

fiaim, lányom, férjem és kutyám ne feledjék új szemesztert nyitottunk. Mindenkinek üdvrivalgás, sok-sok pozitív gondolat és had szóljon a Nóta!

- Nem! Édes, kedves fiam...nem a földet nézzük, nem táncolunk, hanem figyelünk!

- Fiiigyelek!

-Kutya! Hysti, kérem, húzza ki magát! Nem...nem focizunk az udvaron, postát nem kérem az ajtóm elé. Idén, kérem tisztelettel, idén a csodaszép kabátomat kérem, kímélje! Legfőbb idei törvény, hogy NEM! Nem szaladunk ki a kapun indulás előtt és nem szaladunk azonnal a szomszéd tyúkja után. Sípszóra, tessen, vigyázban állni a jövőben!

- Eggyeske, kedves Első szülöttem; kérem tisztelettel idén a táskáját cipő húzás után öltse magára. Indok csupán annyi, hogy egy éve nézem, ahogy meglepődik, táskája a nyakába csúszik reggelente. Vicces ugyan, csak felesleges.  Kérem, hogy személyem kímélje és az elmúlt évhez képest kevesebbszer kelljen, negatív iskolai élményeivel foglalkozzak. Nem....nem...továbbra sem tartom viccesnek, ha csínytevései a tájékoztatóban végződnek.

- Ketteske, édes, drága kicsi fiam! Kérem, szépen kérem lábait masszírozza, szemeit dörzsölje. Legyen bármilyen korán szemünk nem fájhat a napfénytől és lábaink se fognak leszakadni, ha ki kell kellnünk az ágyból. Ezt megígérhetem önnek. Bizton állítom! Nem lesz baja a reggeli felkeléstől. Óóóó...és, ha már önnél tartunk, kérem...kérem...ne reggel akarjon Hystéria kutyával hancúrozni, peeeersze mind ezt eső után.

- Jut eszembe eső! Édes, drága férjem, uram, parancsolóm! Nem cukorból vagyok, csak egy autónk van. Kérem...kérem..idén ne kelljen újból és újból elmagyaráznom mi fán terem az eső. Tudja, az, ami fentről érkezik és kissé nedves. Nemm...nem...nem vagyok cukorból, problémám nincs az esővel. Vagyis, nem is nekem van. No, fia, az a szép kis vörös hajú gyerkőc ottan maga mellett, na, ő tud nagyszerűen vicces lenni reggelente. Esernyőt adunk a kutyának, a lábunknak, csizmánk a diófa tetején landol, esőkabátunk persze félre gombolva -mert szerinte az úgy a jó! Szóval, magyarul...nem bírok a vérével! Az ön vérével! Szóval...Na! Lehetne, hogy idén ön és a szeretet autó küzdjenek, a gyerekekkel reggelente mikor szakad az ég?

- Ééééés! Olytály vigyázz! Még nem fejeztem be! Kutya! Nem megyünk sehova! Maradsz! Jaaaajj...az a síp, be kell, szerezzem.

- Ketteske, kérem, figyeljen!

- Lányom...pici lányom...ne..ne menjen el, még beszélek, hisz Önhöz még nem is szóltam! Maaraaaaadjon....

- Eggyeske! Legalább Ön! Legalább Ön hallgassa végig velem a Szózatot....

No, hangom egyszer csak elcsendesedik. Lakkcipőm mintha...kissé szoros lenne, azt hiszem, le kell vennem. No, Dali, hát úgy látszik, a lakkcipő se lehet itt fegyver. Szónoki készségem még fejlesztésre szorul. No, de nyugalom, mikor szükséges "szuper-egom" dolgozik ám és....hááát...és...háááát...

(1)    Salvador Dali, Egy zseni naplója